CCL Rapid-Spray: befektetés a jövőbe

Packaging • 2004. június–július

A Rapid-Spray vállalatot, amely Laupheimben – Németországban, Stuttgarttól száztíz kilométerre – található, 1962-ben alapították. Egy másik cég – a PharmCoTech nevű – gyógyszerészeti igény eredményeként jött létre, amely az iparágban található különféle folyadékok aeroszolos töltésére specializálódott.
    1999-ben mindkét céget megvásárolta a kanadai CCL Custom Manufacturing; így növelve Európában a bértöltési tevékenység területén piaci részesedését, illetve ezzel sikerült hozzáférnie a „bag-on-valve” (szelepes palack) technológiához, a Rapid-Spray legfőbb erősségéhez. Időközben a cég CCL Rapid-Spray GmbH + Co KG-re változtatta a nevét.
    A torontói központi vezetésű CCL Industries Inc. négy helyen működik világszerte, megközelítőleg hétezer alkalmazottja van, akikből körülbelül ötszázötvenen Európában dolgoznak. Az egymilliárd fölötti darabszámú termék tizenhét százalékát Európában állítják elő, húsz százlékát Kanadában, a többit az USA-ban, összesen egymilliárd-hatszázmillió kanadai dollár (közel kétszázötven milliárd forint) értékben.
    A laupheimi CCL Rapid-Spray kétszázötven alkalmazottja kizárólag bértöltéssel foglalkozik neves cégek részére. 1999 óta éves árbevételük harminöt százalékkal növekedett. 2004-re hetven millió darab szelepes palack töltését tervezik, amely a teljes bértöltési kapacitás fele. Ez a cég ért legjobban a „bag-on-valve” technológiához a CCL Group-on belül, Európában pedig az e területen vezető szerepet betöltők egyike. Az angliai CCL Custom Manufacturing in Scunthorpe leányvállalattal együtt a teljes európai piacot uralják. Az angol cég, mintegy százharmincöt millió egységet tölt fel évente. A két cég optimálisan egészíti ki egymást; a legkülönbözőbb felhasználási területek részére képesek gyártani, mint például a kozmetikai ipar, gyógyszergyártás, műszaki termékek, háztartás. Angliában töltik – sok más termék mellett – a különféle izzadsággátlókat, rovarirtókat, Németországban a borotválkozó habokat, zseléket, gyógyszereket, mindkét országban hajformázókat, -színezőket, fagyási és égési sérülésekre spray-ket. Vevőik között olyan ismert cégek is megtalálhatók, mint a Wella, Bayer, GlaxoSmithKline, Novartis, Beiersdorf, Henkel-Swarczkopf.
    A gyors növekedésre tekintettel a CCL Rapid-Spray kapacitásbővítést határozott el. A tervrajzok elfogadásától négy hónapon belül, idén januárban üzembe helyezték a hatezer-ötszáz négyzetméter területű üzemcsarnokot, amely hetven százalékos termelésnövekedést tett lehetővé. A tekintélyes beruházással a laupheimi cég megalapozta továbbfejlődését. A teljesen új gyógyszerészeti profilú töltési lehetőség mellett fejlesztési és minőségbiztosítási laboratóriumot állított fel. Két új, automata hab- és zselétöltő gépsorral tovább növelték versenyképességüket e területen is.
    Az elmúlt négy évben a CCL Németországban és Angliában komoly befektetésekkel növelte európai vevői magas színvonalú kiszolgálását. Beruházásainál elsődlegesen a biztonságos termékek – magas technikai színvonalon – előállítását tartotta szem előtt.

Újdonságok a CCL Rapid-Spray-nél

A Novartis-szel közös fejlesztés a Voltaren fájdalom-megszűntető hatóanyag megváltozott állagú és technológiájú kiszerelése. A jelenlegi aluminium tubusból kinyomott zselé felkenése helyett spray permetezéssel lehet majd felhordani a hatóanyagot – a továbbfejlesztett „bag-on-valve” rendszerrel.
    A spray-k forradalmi változását hozhatja a CCL Europe és a STEAG (az egyik legnagyobb német energiaipari cég) együttműködése a Trustspray-nek elnevezett közös fejlesztésben. Az új szeleptechnológia képes lesz az aeroszolos termékek részecskéinek mikro finomságú szórására, ezzel nyolcvan százalékkal csökkentve a (jelenlegi technológiában) felhasznált oldószert és hajtóanyagot. Az első termékek előállítását az év második felére tervezi a két cég.

Chmelár Veronika