EU környezetvédelmi egyezmény

Uniós kötelezettségünk a környezetvédő csomagolóanyagok arányának növelése

Packaging • 2004. június–július

Az Erópai Parlament és Tanács egyeztető munkájának eredményeként módosította a csomagolóanyag-hulladékok kezeléséről szóló egyezményét. Az előzetes munkálatok során átvizsgálták a visszanyerhető, illetve visszaforgatható anyagok sokféle definícióját és azok újraértelmezése után a megváltozott elvárásoknak megfelelő új célokat tűztek ki. Az új egyezmény elfogadására 2004. január 26-án került sor, amelyet január végén az Európai Parlament plenáris ülésén ratifikált.

Az egyeztetési eljárások három kulcskérdése a különféle korlátozások körül forgott.
Az első azon határidők meghatározása, ameddig a korábban haladékot kapott országok elvégzik ezirányú feladataikat. Ez a már régebben csatlakozott, de kevésbé hatékony tervvel rendelkező tagországokra vonatkozik, mint amilyen Görögország, Írország vagy Portugália. Nekik 2011 végéig kell az Európai Unió Parlamentjének határozatát végrehajtani.
    A második a 2004. május 1-vel csatlakozó országok csomagolóanyagokkal kapcsolatos környezetvédelmi előírásai betartása határidejének meghatározása volt. Bár az Európai Tanács ragaszkodott a Csatlakozási Egyezmény 57. ide vonatkozó paragrafusához, végső soron átmeneti korlátozásokban állapodtak meg az újonnan csatlakozó országok tekintetében. A környezetvédelmi elvárások teljesítése határidejének megszabását a csatlakozó országok javaslataira alapozták. A határidők és a teljesítő országok a következők: 2012-ig Ciprus, Cseh köztársaság, Észtország, Magyarország, Litvánia, Szlovákia és Szlovénia, 2013-ig Málta, 2014-ig Lengyelország, 2015-ig Lettország.
    A harmadik – kapcsolódó – kérdéskör azon irányelv meghatárzása volt, hogy a hulladék csomagolóanyag elégetése visszanyerésnek tekinthető-e? A korábbi Európai Uniós jogi szabályozás szerint a városi hulladék elégetése hulladékégetőkben nem volt visszanyerésnek tekinthető, ha célja a hulladék megsemmisítése volt. Mivel azonban az 1994-es direktíva kimondja, hogy a csomagolóanyag-hulladékot vissza kell nyerni, a felülvizsgált törvény szerint a hulladékégetőben elégetett csomagolóanyag-hulladék visszanyertnek tekinthető az elégetés során keletkezett energia visszanyerésével.

Összefoglalva, lényegesen növelni kell a környezetbe visszaforgatható csomagolóanyagok arányát, és 2008-ra 25 százalékról 55 százalékra kell emelni a kitűzött célértéket. A tagországoknak az új irányzatokat figyelembe véve a csomagolóanyagok gyártásához a környezetet legkevésbé károsító anyagokat kell felhasználniuk, amellyel még nem veszélyeztetik a termékek legfontosabb rendeltetéseit. Miközben a cégek kötelesek teljesíteni az ide vonatkozó törvényeket, a kormányoknak biztosítaniuk kell a környezetbe visszaforgatható anyagok felhasználását ösztönző rendszerek működtetését.

Chmelár Veronika